IFJÚKOR – KOPPENHÁGA-TRILÓGIA II.

Leírás

„Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő. A ťTove-lázŤ a 2019-es angol, majd a 2021-es amerikai kiadások nyomán csakhamar elterjedt az egész világon. – Kertész Judit fordító az 1749.hu-nak„A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és mulandó állapot.”Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia második kötete, az Ifjúkor a költőlét felé vezető első, tapogatózó lépéseknek állít emléket, miközben a háttérben már gyülekeznek a második világháború sötét felhői.A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.„Útban hazafelé bekukkantok minden babakocsiba, mert imádom nézni a kisbabákat, ahogy feltett kézzel alszanak a fodros párnahuzatokon. Szeretem nézni az embereket is, akik valamilyen kifejezést adnak az érzéseiknek. Szeretem nézni a gyermekeiket simogató anyákat, és szívesen teszek meg hosszabb utat, hogy kövessek kéz a kézben sétáló fiatal párokat, akik szemlátomást szerelmesek egymásba. Vágyakozást és boldogságot érzek ilyenkor, és valamiféle reménységet a jövőre nézve.”Tove Ditlevsen (1917–1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. Az első kötet, a Gyerekkor 2023 tavaszán jelent meg, a harmadik kötet, a Függés 2024. tavaszán várható.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,50  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VISSZAFOJTOTT LÉLEGZET – CSAK LÉLEGEZZ!-TRILÓGIA (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

17,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DONOVAN, REBECCA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A NŐ, AKI NEM TUD PARANCSOLNI A KEZÉNEK

raktáron

11,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KURUCZ ADRIENN

Kiadó

JAFFA KIADÓ

ÉSZAKI MITOLÓGIA 3.

raktáron

21,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GAIMAN, NEIL

Kiadó

FUMAX KFT.

FORDÍTOTT NAPLÓ – TITKOSSZOLGÁK, CIVIL MOZGALOM, MAGÁNTÖRTÉNELEM

raktáron

13,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KRONOSZ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„IFJÚKOR – KOPPENHÁGA-TRILÓGIA II.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5