Lehet, a vers formai gondjaival küszködik a gondolat, de lehet, elsősorban önmagával, megszületéséért, mindazzal, ami szavakkal rendkívül nehezen fejezhető ki. Részben képei sajátos lebegtetésével, részben pedig motívumai össze-összefonódó szerkezetével kísérletezik. Egy vers drámaisága mindig egy heroikus erőfeszítés feszültsége, mert meg akarja értetni azt, ami a szavak világában érthetetlen és kifejezhetetlen. De az is lehet, hogy tudatosan egy zenei analógiát választ magának, mert az jobban megfelel mondanivalójának. A téma sugallja a zenei analógiát. Az idő és időtlen kapcsolatában, az időnek, mint költői és filozófiai témának a kibontása szükségszerűen felidézi a zene esztétikai kategóriáit. A zene egyben rendszer, struktúra, függőleges és vízszintes kapcsolódások komplexitása. A versnek tehát vannak lehetőségei és a jó vers ezzel élni is tud. A költő szeret a vers élő szövetével játszani, szereti, ahogy a vers fraktálszerűen kivirágzik, rétegeiben a megismerés és önmegismerés szintjei kibontakoznak. E kötet versei két periódus írásait, részben tematikus, részben más rejtett rokonságokat felmutató ciklusait az intimtől a kozmikusig építik, teljesítik ki, az alkotó lélek zenéje pedig az anyanyelv igazi szépségeit szeretné megmutatni.
SZEKÉRTÁBORHARC
6,30 € ÁFA-t tartalmazza
KÜZDELEM A POLGÁRI IDENTITÁSÉRT: IDENTITÁS ÉS NARRATÍV TECHNIKA MÁRAI SÁNDOR PÁL
6,54 € ÁFA-t tartalmazza
IDŐKRISTÁLYOK
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,41 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SZÍNES ÖRÖMÖK – FOGLALKOZTATÓ- ÉS FEJLESZTŐKÖNYV ÓVODÁSOKNAK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,30 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„IDŐKRISTÁLYOK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.