IDŐKAPSZULÁK – VOLT EGYSZER EGY NAGYVÁRAD

EGY HOSSZÚ SÉTÁRA INDULTAM A VÁROSBA, és egy kicsit vissza is a monarchia idejébe, ami előszór döbbentett rá, hogy ez a mesterséges, folyton változó élő organizmus, korszakonként írta be magát az emlékezetembe, és csak a városrészek aprólékos megfigyeléseit követően tárulkozott ki hiánytalanul, miközben érzelmi síkon, csak a saját lakóinak szórakozott és egyben gunyoros merengése által tudott öntudatra kelni. A kanonok sor boltívei alatt jutottam el a püspöki palotáig, majd a palota kertjén át le az Úri utcáig; ez elvezetett az iskolám magasztos kapujáig, ami kovácsoltvas és koromfekete festék. Itt kalapot emelhettem a tanáraim előtt, és a premontrei szerzetesek emléke előtt, mert valójában övék volt a gimi. Végül a Rimanóczy palotánál értem ki a Fő utcára, és a színház fele vettem az irányt.