HSZI CSIN-PING – A VILÁG LEGNAGYOBB HATALMÚ EMBERE

Leírás

Nincs még egy olyan téma, amely annyira kényesnek számítana Kínában, mint a pekingi elithez tartozó politikusokról írni, sőt, ez akár veszélyes is lehet: 2015-ben Hongkongban öt könyvkereskedő tűnt el, feltételezhetően a kínai biztonsági erők hurcolták el őket. Egyetlen bűnük, hogy könyveket adtak ki vagy árusítottak Peking titokzatosságba burkolózó, vezető politikai kasztjáról. És aligha akad még valaki, akinek az esetében az információhiány olyan nyilvánvaló lenne, mint épp a pártfőtitkár és államelnök, Hszi Csin-ping esetében. Nem tudunk róla szinte semmit, még egy maroknyi életrajz sem jelent meg róla, pedig a világ vezető politikusairól könyvtárnyi az irodalom.Ki valójában ez az örökké mosolygó, de sokszor igencsak kemény ember, akinek valós szándékai nehezen bogozhatók ki beszédeinek gazdag szóvirágai, máskor meg kínai „pártnyelven” írott, bonyodalmas mondatszövevényei közül? Hogyan lett azzá, aki? Mit forgat a fejében? Mit jelentenek elgondolásai a mi számunkra? Hogyan lett irányításával az ellentmondásokkal teli, kommunista Kína vezető hatalommá, igazi modern állammá, ő maga pedig a világ legnagyobb hatalmú emberévé? „A szerzők élvezetes stílusban mutatják be Hszi Csin-ping életének egyes állomásait.” – Süddeutsche Zeitung

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,06  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HADSEREGEK

raktáron

14,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROSERO, EVELIO

Kiadó

SONORA KIADÓ

LUTHER VÁLOGATOTT MŰVEI 2. – FELELŐSSÉG AZ EGYHÁZÉRT

raktáron

12,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUTHER MÁRTON

Kiadó

LUTHER KIADÓ

FEHÉR KAKAS, VÖRÖSBOR

raktáron

9,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÁNTOR LAJOS

Kiadó

KORUNK – KOMP-PRESS, KOLOZSVÁR

GASZTROUTAZÁSOK – INSPIRÁLÓ ÚTIKALAUZ

raktáron

16,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAXTER, SARAH

Kiadó

SCOLAR KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HSZI CSIN-PING – A VILÁG LEGNAGYOBB HATALMÚ EMBERE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5