KÉT ŐSZI NAP UJPESTEN
KÉT ŐSZI NAP UJPESTEN 13,46  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
HOGYAN VÁLTOZTASSUNK MEG MINDENT?
HOGYAN VÁLTOZTASSUNK MEG MINDENT? 10,01  ÁFA-t tartalmazza

HOGYAN LEGYÉL NYITOTT ÉS KITARTÓ

Leírás

„Miért nem vagy egy kicsit kitartóbb?!” Vajon melyik szülő száját nem hagyta még el ez a mondat… A kérdés az, hogy mit érünk el valaminek a számonkérésével, amiről gyermekünk azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá.Pontosan ebben segít ez a kötet: tizenöt, eszköz nélkül megvalósítható, vizuálisan megjelenített módszert ad gyermekünk kezébe. Ő választhatja ki, melyiket szeretné kipróbálni közülük, a gyakorlásban pedig egy háromlépéses stratégia is segíti. Eközben a gyermek megérti, hogy – még ha elsőre félelmetes is – sokkal vagányabb új dolgokat megpróbálni, mint elutasítani a kihívást jelentő helyzeteket. Azzal a gondolattal is ismerkedik, hogy a valódi bátorság az, ha vállaljuk a hibázás lehetőségét, és nyitottak vagyunk az új élményekre, kihívásokra.A könyv azonban sokkal több, mint kitartást segítő stratégiák tára. Megvitatása közben gazdagodik a szülő és a gyermek közös ismeretanyaga: nemcsak a nehéz helyzetekkel való érzelmi megküzdéssel, hanem a képességbővítéssel, a tanulás hasznával, valamint az önmotivációval és a személyiségfejlesztés szépségével kapcsolatban is.A gyermekkor a kísérletezés időszaka: bátorítsuk kicsinyünket! Minden egyes tapasztalattal, amit szerez, közelebb kerül ahhoz, hogy aktívan cselekvő, kompetens, reziliens felnőtté cseperedjen.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,47  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HERBARIUM – INSPIRATIONAL THOUGHTS

raktáron

22,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÖJTE CSABA; CSENDER LEVENTE

Kiadó

HELIKON KIADÓ

A LÉHASÁG SZENTÉLYEI

raktáron

16,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ATKINSON, KATE

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

SÉRTŐDÖTTEK – A HANG – A GARRENNEK MŰVE 4.

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRAI SÁNDOR

Kiadó

HELIKON KIADÓ

PELSO LEGENDA

raktáron

7,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÖMÖSVÁRY ZSIGMOND

Kiadó

PUBLIO

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HOGYAN LEGYÉL NYITOTT ÉS KITARTÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5