HOGYAN ÉLTEK? 2. – A MAGYAR ZSIDÓK HÉTKÖZNAPI ÉLETE 1867-1940

Leírás

Míg e könyv első kötete a sokféle magyar zsidó mindennapi életének fizikai körülményeit – a külsejüket, lakhelyüket és munkahelyeiket – mutatta be, ez a második kötet az élet olyan tényezőire koncentrál, mint a családi, vallási és társas élet, a tanulás, a katonai szolgálat, a nyaralás, a sportolás, valamint a jótékonyság. Az első kötethez hasonlóan ez a mostani is korabeli fotók és a fotókat elemző, azok társadalmi-történeti hátterét ismertető szöveg segítségével mutatja be az átlagemberek egymástól gyakran drasztikusan eltérő életmódjait. Egyik kötet sem tételezi fel a másik ismeretét, de a kettő együtt az egykori magyar zsidó élet egyfajta panorámáját állítja elénk. Bár a téma sok részletéről létezik tanulmány és könyv, ez az első olyan munka, mely megkísérel többé-kevésbé átfogó képet adni a magyar zsidók hétköznapjairól. A két kötet az életmódokra koncentrál – ez különbözteti meg a magyar zsidó történelmet bemutató más művektől. Ennek rendszeres feldolgozása nemcsak nálunk úttörő vállalkozás, de tudomásom szerint más országok zsidóságáról sem létezik hasonló munka.Azt remélem, hogy az olvasó képzeletében a sok-sok régi fotó, a visszaemlékezésekből vett idézetek, az anekdoták, a rövid életrajzok és az ezekhez kapcsolódó szövegrészek olyan egységgé fognak összeállni, amely szinte a háromdimenziós valóság illúzióját adja, és így ez a hozzánk időben viszonylag közeli, ám elpusztítása révén mégis annyira távoli világ – ha csak gondolatban is –, de újra életre kelhet. (Körner András)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,40  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HEGEK

raktáron

13,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KŐVÁGÓ SÁRA

Kiadó

AMERIS ART KIADÓ

A CICA, A KISVERÉB, HANGYA ÚR ÉS A KORONAVÍRUS

raktáron

2,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÉSZNER ZSÓFIA

Kiadó

URO-MEDIC KIADÓ

JÓBARÁTOK, SZERELMEK ÉS AZ A RETTENET

raktáron

16,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERRY, MATTHEW

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HOGYAN ÉLTEK? 2. – A MAGYAR ZSIDÓK HÉTKÖZNAPI ÉLETE 1867-1940” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5