HEXAGON

Leírás

Bódi Péter nem okoz csalódást új társadalmi disztópiájával: az eseményekben és fordulatokban gazdag regénybe merülve találkozhatunk analóg és már digitalizálódott emberekkel. A digitálisok naponta többször is merülnek alternatív valóságszintekre – így tesz Malvin is, a merüléshez szükséges, tiltott szernek minősített Acytrolt szállító futár, aki ezzel nap mint nap veszélynek teszi ki magát. A regény a művészközegből kiszakadt fiatal srác egy napját követi végig, ami nem huszonnégy órából áll – ebben a világban mindenki különböző tripekben van, és sosem lehet tudni, hogy mikor módosul az időérzékelésünk, mikor kerülünk új szimulációba, vagy hogy valaki nem csak egy algoritmusok által irányított személyiségszoftver-e, míg nem találkozik vele az első szinten (vagyis a valóságban) az ember. És Malvin egyik futárkollégája, Dragan egyszer csak eltűnik, ahogy a lakótársa, Gitta is. A fiú pedig nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi történt velük. És miközben az algoritmusok mindent szemmel tartanak, és mi Malvinnal tripelünk, aki egyre veszélyesebb szituációkba keveredik, talán olvasóként is megváltozik a valóságérzékelésünk. A történet ugyanis magával sodorja olvasóját – mintha magunk is egy másik világba merülnénk olvasás közben. És közben persze bennünk is felmerül a kérdés: vajon mi még analógok vagyunk, vagy már mi is egy teljesen másik valóságszinten éljük az életünket?

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,30  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÓTÁRKINCS – ANGOL SZÓTANÍTÓ SZOFTVER

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ETK SZOLGÁLTATÓ ZRT.

AZ ANGYAL VÁLASZOL – UGRÁS AZ ISMERETLENBE

raktáron

11,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MALLÁSZ GITTA, KARDOS GYÖNGYI

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

FERRUS MANUS – A GORGÓ

raktáron

16,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GUYMER, DAVID

Kiadó

TUAN KIADÓ

INTERNET.HU – A MAGYAR TÁRSADALOM DIGITÁLIS GYORSFÉNYKÉPE 3. –

raktáron

7,41  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

VEGYES INFORMATIKAI KÖNYVEKNÉL

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HEXAGON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5