Azt mondják, a sötétségből mindig van kiút.Én azt mondom, hiába menekülsz soha nem ereszt!Heshin a CROWN Group nevű vállalatnak dolgozik, mint bérgyilkos. Egy nap a vállalat New York-i börtönében ébred, majd emlékei híján, bezártságát megelégelve szökést kísérel meg. A sikertelen akció közben súlyosan megsérül és kómába esik; ő azonban ez idő alatt visszatér 29 nappal korábbra, a legutolsó küldetésének első napjára.Míg újra éli a lehetetlent, megtapasztalja milyen érzés szeretni, szeretve lenni, gondoskodni és félteni. Minden érzelem, ami ellen olyan erősen küzdött eddig, kezd eluralkodni rajta Képes lesz túllátni a gonoszságon, átélni a szép pillanatokat, és elhinni, hogy mindez nem csupán illúzió?Túl régóta él elszigetelten, a magány rideg fogságában ahhoz, hogy higgyen. Kíméletlen küzdelmet vív saját magával és a kiszámíthatatlan valósággal. A saját valóságával, amit az örökös kétely, a gyanakvás és hazugságok sokasága torzít el.Vajon megéri a szerelmet választani egy olyan kegyetlen világban, mint amilyen az övé?A fájdalmas felismerés életeket követel. A súlyos döntések bizonytalanságba taszítják. Ám, ha elveszíti önmagát, félő, hogy minden amiért harcolt, végleg összeomlik.Bűn.Veszély.Szenvedély.De van egy kis gond ugyanis ennél én már jóval többre vágyom.
“CSIBÓ CSIBE ÉS SONCA SÜNI – A SÁTOR” a kosárba helyezve. Kosár
HESHIN
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,05 € ÁFA-t tartalmazza
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
KORTALANUL! – ÁLLÍTSD MEG AZ ÖREGEDÉST-ÉLETMÓDDAL, EDZÉSSEL, ÉTKEZÉSSEL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,77 € ÁFA-t tartalmazza
BECSENGŐ – JÁTÉKOS HELYESÍRÁST FEJLESZTŐ MUNKAFÜZET 3. OSZT.
Értékelés: 0 / 5
raktáron
2,74 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„HESHIN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.