HELYCSERE ÉS SZÍNVÁLTÁS

Leírás

Magyarországon 1948-at követően a tudományok terén is fordulat állt be. A régi tudósokat, akiknek a nézetei nem voltak az új hatalom számára kívánatosak, megfosztották akadémiai tagságuktól, a Magyar Tudományos Akadémia pedig új strukturális kereteket kapott: a tudományos osztályok mellett az újjászervezett tudományos bizottságok új diszciplínáknak adtak teret és lehetőséget, így kaphatott a hazai neveléstudomány (pedagógia) is saját bizottságot.Az MTA pedagógiai bizottságát a hatalom számára elfogadható (lojális) tagokkal töltötték fel. Ők hamarosan elkezdték a tudományos munkát: ötéves terveket készítettek, bekapcsolódtak az új fokozatszerzési rendszerbe (aspirantúra), írtak, szerkesztettek, vitatkoztak. A viták legtöbbje szakmai alapon, de erősen ideologikusan, személyes és/vagy generációs törések mentén zajlott.Az 1950-es években kiemelt pozíciót betöltő tudósok 1989-et követően is aktívak maradtak – Ágoston György 2012-ben, Szarka József pedig 2014-ben hunyt el –, de interjút szinte egyáltalán nem adtak, és nem szívesen beszéltek az 1950-es évekről – a szembesítés és a szembenézés is elmaradt. Jelen kötet a fennmaradt dokumentumok alapján próbálja meg rekonstruálni, hogy miként jött létre a neveléstudomány mind a mai napig meghatározó szerve, a Pedagógiai Tudományos Bizottság, valamint azt, hogy milyen szerepet játszottak benne azok a neveléstudósok, akiket mára jórészt elfelejtett a szakma.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,21 € ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KILÁTOK A FEJEMBŐL

raktáron

10,87 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FELLINGER KÁROLY

Kiadó

ANSER KIADÓ

VÍZ NÉLKÜL NINCS ÉLET – AMIT A VILÁG LEGFONTOSABB ALKOTÓELEMÉRŐL TUDNI ÉRDEMES

raktáron

16,37 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEINLEIN, CHRISTINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

AZ ÉN VAKÁCIÓS REJTVÉNYFÜZETEM – FIÚKNAK

raktáron

8,29 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SCOLAR KIADÓ

JEGESMACKÓ KALANDJAI – CSILLAGFÉNYES ESTI MESÉK KICSIKNEK

raktáron

17,96 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEEEASEKERA, REBECCA

Kiadó

CSENGŐKERT KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HELYCSERE ÉS SZÍNVÁLTÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5