HAZUGSÁGOK ŐRZŐJE

Leírás

„Lebilincselő és feszültséggel teli. Kate Furnivall igazán tudja, hogyan teremtsen olyan helyszíneket és karaktereket, melyek még jóval az utolsó szó után is az olvasóval maradnak.” – Jane CorryA Nyugat és a Szovjetunió közötti béke pengeélen táncol.A családokat szétszakítják a titkok és az egymásnak feszülő nézetek.Dél-Franciaország1953Eloise Caussade bátor, fiatal nő, aki egy bikafarmon nevelkedett Arles mellett. Bálványozza a bátyját, Andrét, aki Párizsba megy, hogy hírszerző ügynökként a CIA-nak dolgozzon. Eloise követi Andrét, mert az hiszi, rá is a nagyvárosban vár az igazi élet, ám a bátyjával ellentétben belőle nem ügynök, hanem magánnyomozó lesz.Egy súlyos autóbaleset következtében azonban, melyben André komolyan megsérül, minden megváltozik. Eloise missziójának tekinti, hogy megtalálja azt az embert, aki ilyen rémséges állapotba juttatta a testvérét. A szálak hazavezetik őt, ám ott már semmi sem olyan, mint régen. A közelben légibázis épült, megjelentek az amerikaiak, egyre komolyabb a nukleáris fenyegetés, a kommunisták szervezkednek, s a családi farm is veszélybe került. Eloise tovább kutat, és egyre kevésbé tudja kiben bízzon. Vajon ki dolgozik a KGB-nek, ki a CIA-nak, és vajon a családja melyik oldalon áll? „Magával ragadó… megrendítő, gyönyörűen megírt történet, mely az utolsó szóig fogva tartja az olvasót.” – SUN „Rendkívül ambiciózus és hangulatos.” – KATE MOSSE „Izgalmas olvasmány… Gyors tempójú sztori baljós éllel.” – THE TIMES „Fájdalmasan szép történet.” – NEW WOMAN

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

UTÓIRAT: MÉG MOST IS SZERETLEK!

raktáron

11,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AHERN, CECELIA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

KÓKUSZBANÁN ÉS A SZUPER-ROBOT

raktáron

11,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDERSEN, M.G. ROLF

Kiadó

LETTERO KIADÓ KFT.

A SÜKETNÉMA ISTEN ÉS MÁS BÍRÁLATOK

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RADNÓTI SÁNDOR

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

DORKA ÉS A TÖRPÉK

raktáron

7,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ILLÉS ADRIENN

Kiadó

EX-IMP KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HAZUGSÁGOK ŐRZŐJE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5