HATALMI GRÉMIUM

Leírás

Egy év híján négy és fél évtized történetével kellett szembe néznie az MSZMP éppen aktuális vezetőinek 1989-ben. A „kimondhatatlan és soknevű bizottság” – bizonyos szellemi és politikai függetlenséget is élvezve – Grósz Károly irányításával (ez az irányultságot is eleve meghatározta a krízis) a válság kezelése módozatainak kidolgozá- sára jött létre. Tagjai a „kádári konszolidáció” kipróbált káderei voltak, életkoruk függvé- nyeként más-más időpontban csatlakozva a kádári hatalmi-politikai elithez. A cél közös volt: figyelemmel az adott kül- és belpolitikai konstellációra, lépésről-lépésre hátrálva ugyan, de elérni, hogy az új hely- zetben is a párt maradjon a vezető erő. Ugyanilyen kiemelt feladat volt a „gorbacsovi példa” követése, s mindemellett, a módosult hely keresése a Varsói Szerződésen belül, magát a szerződést természetesen fenntartva, s alkotó módon változtatva fejleszteni az ellentmondásos, de legalábbis kuszának tűnő román-magyar viszonyt is. Anélkül, hogy a „kimondhatatlan és soknevű bizottság” törekvéseit túlbecsülnénk – vagy esetleg alá – egyet nem lehet nem észrevenni: a bizottság néhány tagjának komoly aspirá- ciói voltak, a teljes hatalom – esetleg távlati – megszerzése. M. Kiss Sándor

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,07 € ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AKI ÉLT, AKI NEM

raktáron

12,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SWEDENMARK, EVA

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

303 MAGYAR FILMSZÍNÉSZ – AKIT LÁTNOD KELL, MIELŐTT MEGHALSZ

raktáron

18,11 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GABO / TALENTUM

A VÍZ ÚTJA

raktáron

8,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENYÓ TAMÁS

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

AZ IGAZSÁG LIGÁJA – HŐSIES PUFI MATRICÁK

raktáron

5,57 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HATALMI GRÉMIUM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5