HÁNYÓDÁS

Leírás

„Magyarország ez időben a hárommillió koldus országa volt, és aki paraszt családban született, az 99 százalékban paraszt is maradt egész életében, mivel a szegény sorból nem igen volt kitörési lehetősége. Szerények voltak hát a kilátásaim és édesapám fantáziájából csak arra futotta, hogy géplakatos inasnak ad a Téglási út elején lévő Fehérvári-műhelybe”- meséli a szerző, aki regényének főszereplője is egyben.Nagy Antal a tífuszjárvány idején, 1934. április 12-én, egy Hajdúböszörmény melletti tanyán látta meg a napvilágot, így még épp beleszületet a magyar feudálkapitalista rendszerbe. Őt elkerülte a fertőzés, túlélte, mint ahogy végig- és túlélt egy világháborút, egy Rákosi-rendszert, sok-sok nélkülözéssel teli évet is. Elemi és középiskolai tanulmányait még helyben végezte el, élte a vidéki parasztgyerekek szabad és szegény életét. Majd Budapesten tanult tovább, és itt is telepedett le. Nem géplakatos lett belőle, mint ahogy édesapja tervezte, hanem a Belügyminisztérium nemzetközi kapcsolatok osztályának vezető helyettese. Innen ment nyugdíjba. Aktív felnőtt kora egybeesett a Kádár-korszak fénykorával.Helyénvaló és érvényes eszköz az önéletírás, ennek ékes példája ez a kötet. Hitelesen, izgalmasan és plasztikusan mutat be egy olyan letűnt korszakot, melyet alig tudunk felidézni, hiszen olyan messze már. Sőt, a legtöbben csak történelemkönyvekből ismerik a puha diktatúra idejét vagy a szovjet-magyar barátságot.A korabeli dokumentumokkal és fényképekkel illusztrált önéletrajzi regény hiteles korkép és kalandos történet egy minden körülmények között derülátó, az életet megbecsülni és szeretni tudó emberről. A könyvet olvasva szinte látjuk magunk előtt a hatvanas évek garbó pulóveres hivatalnokait, a hetvenes évek homokóra alakú, kontyos-csinos asszonyait, és azt az embert, aki minden viszontagság árán is képes volt őseit tisztelni, de túlszárnyalni, és beváltani a saját álmait.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,76 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GASZTRONÓMIAI SZÓTÁR – OLASZ-MAGYAR, MAGYAR-OLASZ

raktáron

8,32 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GRIMM KÖNYVKIADÓ KFT.

DŰNE – ATREIDES-HÁZ – MÁSODIK KÖTET (KÉPREGÉNY)

raktáron

18,10 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERBERT, BRIAN-ANDERSON, KEVIN J.

Kiadó

GABO KIADÓ

HÁZ A FENYVESBEN

raktáron

15,30 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REYES, ANA

Kiadó

NEXT21 KIADÓ

NEW HEADWAY ELEMENTARY 4.TH – SB

raktáron

51,35 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOARS, LIZ & JOHN

Kiadó

LIBRO-TRADE KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HÁNYÓDÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5