Móra Ferenc (18791934) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar írója, azt kevesen tudják róla, hogy muzeológusként is kimagasló életművet hagyott hátra.A Hannibál feltámasztása című kisregényt 1924-ben írta, ám a megjelenésére egészen 1949-ig várni kellett. A Magyar Nemzet folytatásokban közölte, önálló kötetben pedig 1955-ben adták ki először. Egy évre rá mutatták be Fábri Zoltán a regényből készült, Hannibál tanár úr című nagy sikerű filmjét.Ezek az előzmények, de a kétezres évek elején jókora meglepetésre bukkantak az irodalmárok!Előkerült az eredeti kézirat, és kiderült: a kommunista korszak cenzorai jócskán megváltoztatták azt, néha éppen ellenkező értelműre. A helyreállított, cenzúrázatlan szöveget nyújtjuk át ebben a kötetben. A vitriolos szatírában a klasszika-filológus tudós orosz hadifogságból tér haza a Trianon utáni Magyarországra, ahol rettegik a vörös forradalmat, megbélyegzik a zsidókat és hagymázas nemzeti mítoszok ködképével takarják el a valós társadalmi viszonyokat. Amikor a tanár új nézőpontból értékeli Hannibált és a barbárság győzelmét a műveltség felett, ügye országos botránnyá dagad, ünnepelnek az ostobaság és az előítéletek képviselői.
GÉZA - GYEVICSA NAGYÚR
14,30 € ÁFA-t tartalmazza
HELLBOY - A JÖVENDŐMONDÓ, A SANDA EMBER, EFFIE KOLB VISSZATÉR
11,31 € ÁFA-t tartalmazza
HANNIBÁL FELTÁMASZTÁSA – KAPSZULA KÖNYVTÁR
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,63 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
20
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
NEIL ARMSTRONG – AZ ELSŐ EMBER, AKI A HOLDRA LÉPETT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
14,21 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„HANNIBÁL FELTÁMASZTÁSA – KAPSZULA KÖNYVTÁR” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.