HÁBORÚS NAPLÓ (1942-45)

Leírás

Az óbudai iparos-munkás családban született Kurcz Mihály (1903-1948) II. világháborús naplói és levelei fiának, Kurcz Györgynek a hagyatéká­ban maradtak fenn. A teljes hagyaték a naplókon, leveleken kívül egyéb dokumentumokat (anyakönyvi kivonatokat, iskolai értesítőket, újságkivágásokat, fényképeket stb.) is tartalmaz. A háborús évekből Kurcz Mihálytól három kis füzetnyi kézzel írt napló maradt fenn, ezek közül kettő a doni háborúban, a harmadik a nyugat-magyarországi fronton született, ahová doni visszatértét követő­en másfél év után újra mozgósították. A tintaceruzával és gyöngy­betűkkel írt, szinte naponta vezetett bejegyzések pontosan rögzítik a helyszíneket és időpontokat, kálváriájának stációit. […] A fronton töltött három év és a szovjet lágerekben hánykódó újabb gyötrelmes három év során az első pillanattól az utolsóig csak haza, csa­ládjának körébe vágyódott, naponta vissza-vízionálva elvesztett békebeli ottho­nát. A hagyaték a naplókkal és levelekkel együtt – bár nem a szán­dék, hanem az élet rendezte így – dokumentum-értékű világ­háborús tablóvá áll össze. Nem annyira felülnézeti, inkább az alulról és még inkább belülről megélt pusztító történelem tablójává.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,15 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÉKONY JÉGEN – RÓLAD-NEKED KÖNYVEK

raktáron

12,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KESZTHELYI GRÉTA KATA

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

TŰZFÖLD

raktáron

12,02 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PATAKI ÉVA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

CHRONOCONDRIUM – ISTENEK KORA

raktáron

13,01 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

THORNE, CAELUM

Kiadó

KÖNYV GURU

ANJOUK VII. – A BIRODALOM URA

raktáron

15,30 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÍRÓ SZABOLCS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HÁBORÚS NAPLÓ (1942-45)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5