HA BÁRMIT LEHETNE

Leírás

A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának fő küldetése a kortárs magyar szépirodalom népszerűsítése Kárpát-medence-szerte. A szerzőket és műveiket igyekszünk minél szélesebb körben megismertetni az olvasókkal, hogy az érdeklődők az eddigieknél gazdagabb képet nyerjenek napjainkban születő literatúránkról.KMI 12 elnevezésű programunkat 2020-ban indítottuk útjára, amelynek keretében évente kiválasztunk tizenkét költőt és írót, szakmailag már elismert alkotókat és nemrég indult fiatal tehetségeket egyaránt, hogy különböző eszközökkel segítsük írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. Reprezentatív, immáron második összeállításunk a program új évadának szerzői életműveiből nyújt gazdag ízelítőt, reményeink szerint kedvet ébresztve az alkotók további írásainak elolvasásához is. Ezúttal az anyaországiakon kívül Erdélyből és Kárpátaljáról származó művészekkel ismerkedhet a kötetünket kézbe vevő olvasóközönség.A program során a költők egy-egy versét az Eleven Költők Társasága alkotóműhely megzenésíti, majd versklipeket is készít hozzájuk, a prózaírók néhány novellájából pedig hangoskönyvek készülnek kiváló színművészek tolmácsolásában. Ezen kívül dinamikus, jellemző helyszíneken forgatott portréfilmek tekintik át pályájuk alakulását. Ezeket a tartalmakat jelen antológiánk QR-kódjai segítségével is elérhetik az érdeklődők.Kedves Olvasó, mi szavakban utazunk. Legyen Ön is az útitársunk!

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,41  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VALÓSÁGWORKSHOP

raktáron

10,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA ÉVA SÁRA

Kiadó

UNDERGROUND KIADÓ ÉS TERJESZT? KFT

NAPSUGÁRLÁNY – EGY RENDKÍVÜLI ÉLET

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARGULIES, JULIANNA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

VIGASZ

raktáron

10,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ T. ANNA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

BŰNHŐDJ ÉRTEM!

raktáron

16,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MEYRIN, JUD

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„HA BÁRMIT LEHETNE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5