GYENGÉDSÉG

Leírás

A bálna nem motívum paradigmatikus indulása után második verseskötetében Zilahi Anna az emberi érintkezés és megismerés határait, természetes és mesterséges eszközeit, lehetőségeit és vakfoltjait kutatja tovább. Mit is jelent önmagán túl a megszólítás, az odafordulás, az elhallgatás, vagy éppen a visszhang? Ahogy egyik versében írja: „egymás szavait visszhangozzuk, így válunk magunk is visszaverődéssé.” De hol húzódnak az én vagy a te természetes határai? Zilahi Annát a beszéd és a csend lélektana és akusztikája érdekli. Empatikus humorral és következetes játékossággal mutatja meg azt a szerteágazó természeti rendszert, amelynek az ember – hiába hiszi, hogy az irányítója, sőt megteremtője – legjobb esetben is csak a részese. Hol a másik közel engedése, hol az én eltávolítása nyit új perspektívákat, így lesz a figyelem és a gyász mellett a címadó gyengédség is a könyv fontos motívuma. A képzőművészként is alkotó Zilahi Anna verseiben tükröződik a művészetközi érdeklődés: a képversek mellett zenei utalásokkal is találkozhatunk a kötetben, amely az archaikus és a posztmodern végpontjai között, éppen a múltunk kultúrtörténeti leletein keresztül nézve, a bizonytalan, félelmetes, helyenként mégis káprázatos jövő horizontja felé pillant.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,78 € ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÁGYÓDÁS – DRESTON

raktáron

16,57 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARRISON, AVA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

SÜN BALÁZS – GYEREKVERSEK

raktáron

11,12 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSUKÁS ISTVÁN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A VALÓSÁG, HIT ÉS LÉLEK REJTETT CSODÁJA

raktáron

8,89 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COASKORD, ZÁN

Kiadó

PUBLIO

THOMAS & FRIENDS – A LEGNAGYOBB KALANDKLUB MATRICÁS FOGLALKOZTATÓKÖNYV

raktáron

5,55 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„GYENGÉDSÉG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5