GÖRÖG LECKÉK

Leírás

2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye.A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket – együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban.„Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.”

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KI A MINDENNAPI ÉLETBEN

raktáron

7,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOHEI, KOICHI

Kiadó

LUNARIMPEX BT

A HIVATALOS AGATHA CHRISTIE DETEKTÍV KLUB – 50 REJTÉLYES REJTVÉNY

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. MOORE, GARETH – AYRES, LAURA JAYNE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ARAD FELETT BEBORUL AZ ÉG

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. BABÓS LAJOS

Kiadó

BABÓSGEN KÖNYVKIADÓ

A WAFFEN-SS TÖRTÉNETE – HITLER HALÁLFEJES GÁRDÁJA

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PRANTNER ZOLTÁN

Kiadó

SZALAY KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDOHÁZ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„GÖRÖG LECKÉK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5