GONDOLKOZZ ÚGY, MINT EGY GÖRÖG BÖLCS – SZÓKRATÉSZ FILOZÓFIÁJA, MINT ÉLETÚT

Leírás

„Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.”SzókratészSzókratészt tekintik a nyugati filozófia kiindulópontjának, akinek gondolatait két tanítványa, Platón és Xenophón műveiből ismerhetjük meg. Fiatal korában elhatározta, hogy önmagára szoborként tekint, melyről a bölcsesség vésőjével fejti le a hamis meggyőződések fölöslegét. Életét Athén ifjúságának tanításával töltötte, és az igazság szakadatlan keresése közben sokszor összetűzésbe keveredett kora „influenszereivel”, a szofistákkal. Tanait, mely számos ember életét változtatta meg, még a koholt vádak alapján rárótt halálos ítélet ellenére sem vonta vissza.Donald J. Robertson kognitív pszichoterapeuta, miközben végigvezeti az olvasót Hellasz i. e. V. századi történelmén, Szókratész kérdésfeltevésre épülő módszerét sikeresen alkalmazza korunk életvezetési nehézségeire. Mindeközben felhívja a figyelmet az önsegítő irodalom szenvedélyes fogyasztásának következményeire: a trendi elméletektől egy ideig valóban „jobban érezzük magukat”, de hosszabb távon ezektől aligha „leszünk jobban”. Helyette – Szókratész nyomán haladva – inkább azt javasolja, ne külső mércéktől, véleményektől, hiedelmektől függjünk, hanem aknázzuk ki saját belső értékeinket, bölcsességünket, önuralmunkat.„Amikor túlságosan sokat csüngünk a közösségi médián, és túl erősen hagyatkozunk az önsegítő könyvekre és szakemberekre, azt kockáztatjuk, hogy ugyanolyan elveszett lélek lesz belőlünk, mint amelyről egy másik ókori szerző írt. Az ilyen emberek, miután minden egyes döntésük előtt kikérik a jövendőmondók véleményét, idővel elveszítik az önálló gondolkodásra való képességüket.Szókratész azt is felismerte, hogy veszélyes az eszünk helyett ťa fülünkkel gondolkozniŤ, ugyanis nem juthatunk el a bölcsességhez úgy, hogy pusztán mások véleményére hallgatunk. A bölcsesség megköveteli, hogy megtaláljuk a saját utunkat az életben, amihez elsősorban arra van szükség, hogy fel tudjuk tenni a lényeges kérdéseket másoknak – és önmagunknak.”DONALD ROBERTSON: Donald Robertson skót kognitív pszichoterapeuta, filozófus, előadó és tréner, számos könyv szerzője, a Modern Stoicism és az athéni Plato’s Academy Centre szervezetek alapítója és elnöke. Fő törekvése, hogy a klasszikus görög és római filozófiai irányzatok és a pszichoterápia közötti párhuzamokat megtalálja, és beépítse a terápiás gyakorlataiba. Szakterülete a stressz oldása, a szociális szorongás és az önbizalomhiány kezelése. Jelenleg Kanadában él és dolgozik.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,85  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÁLLATOK – KÉPES HATÁROZÓ

raktáron

18,12  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

CSAK EGY PESTIS

raktáron

7,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ULICKAJA, LJUDMILA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

LÁBAD NYOMÁBA HA LÉPNÉK

raktáron

3,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VALENTINI ZSUZSA

Kiadó

REALSYSTEM KIADÓ

ANJOUK VII. – A BIRODALOM URA

raktáron

15,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÍRÓ SZABOLCS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„GONDOLKOZZ ÚGY, MINT EGY GÖRÖG BÖLCS – SZÓKRATÉSZ FILOZÓFIÁJA, MINT ÉLETÚT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5