Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket. Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is, hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek."Orvos-Tóth NoémiSTEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében egy sikeresebb, boldogabb élet reményében. Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció s így például a tisztelet fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.Steigervald KrisztiánSTEIGERVALD KRISZTIÁN a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi vidéki lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt éve foglalkozik.
HA MÉRGESEK AZ ÁLLATKÖLYKÖK
7,19 € ÁFA-t tartalmazza
FORRÁSKÓD/> A KEZDETEK
21,01 € ÁFA-t tartalmazza
GENERÁCIÓK HARCA – HOGYAN ÉRTSÜK MEG EGYMÁST?
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,50 € ÁFA-t tartalmazza
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
BAGOLYFIÓKA KREATÍV FOGLALKOZTATÓ FÜZET – FÉSZEKLAKÓK – KÉSZSÉGFEJLESZTŐ FOG.
Értékelés: 0 / 5
raktáron
2,78 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„GENERÁCIÓK HARCA – HOGYAN ÉRTSÜK MEG EGYMÁST?” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.