GÁRDONYI REGÉNYMŰVÉSZETE

Leírás

Gárdonyi Géza életművéről még nem készült poétikai megközelítésű monográfia. Időszerű, hogy az író születésének 160. évfordulójához (2023), illetve halálának 100. jubileumához (2022) közeledve a költői szövegalkotás természetét jellemző értelmezés is szülessen a Magyar Örökség Díjban (2021) részesült szépírói munkásságról.Ez a könyv a sokoldalú Gárdonyi örökségéből mindenekelőtt a regényművészetet tárgyalja, azonban kitér a Göre-szövegekre, a novellákra és a publicisztikai írásokra is. Az író titkosírásos feljegyzéseinek anyagát is felhasználva épít fel egy olyan értelmezőnyelvet, amelynek segítségével ki lehet domborítani prózaművészetének sajátos századeleji irodalomtörténeti jelentőségét és értékeit.A monográfia nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet az 1910-es évekbeli kisregényekre: tíz kisregény (illetve két novella) tüzetes vizsgálatával világítja meg azt, hogy két évtized alatt miként változott meg a szerző írástechnikája. E művek prózapoétikai működését feltárva, illetve a „más szóval a szót!” írásprogramjának jelentőségét kiemelve törekszik új szempontokat nyújtani az életmű értékelését már több mint egy évszázada meghatározó három híres, történelmi tematikájú nagyregény olvasásához is.A műértelmezéseket tarkító műfajtörténeti kutatások, világirodalmi összehasonlítások, képzőművészeti hatásvizsgálatok, a vizualitás és a verbalitás produktív feszültségét vizsgáló elemzések, illetve a civilizációs technológia és az irodalom összefüggéseit megvilágító interpretációk kultúratudományi perspektívát vezetnek be a könyv gondolatrendszerébe. Ezzel igyekszik e kötet hozzájárulni ahhoz, hogy Gárdonyi prózaművészetének olvasása megújuljon.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,77  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A LATTE FAKTOR – MIÉRT NEM KELL GAZDAGNAK LENNED AHHOZ, HOGY GAZDAGKÉNT ÉLJ

raktáron

11,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BACH, DAVID – MANN, JOHN DAVID

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

SZÍVVIRÁGOK

raktáron

7,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHINMOY, SRI

Kiadó

MADAL BAL KFT.

VIHARFELHŐK A VILLA FÖLÖTT

raktáron

15,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JACOBS, ANNE

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

HATÁRTALAN MAGYAR IRODALOM V. ( TANULMÁNYOK A VILÁG MAGYARSÁGÁNAK IRODALMÁRÓL)

raktáron

11,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETRIK BÉLA[SZERK.]

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„GÁRDONYI REGÉNYMŰVÉSZETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5