GARANTÁLTAN HAPPY END

Leírás

A Garantáltan happy end a legjobb romantikus vígjátékok hangulatát idézi: vicces, szexi, és elvarázsol mindenkit, aki hisz a lelki társakban – még akkor is, ha ezt soha nem ismerné be.A harmincas éveiben járó Molly romantikus vígjátékokat ír a hollywoodi álomgyárnak, de valójában meggyőződése, hogy a boldog befejezés csak mese. Utoljára a középiskolában volt szerelmes, amikor Sethtel járt, akit egyébként váratlanul elhagyott, és tizenöt éve nem látott.Seth viszont hisz a romantikában és a mindent elsöprő szerelemben, annak ellenére, hogy Chicago egyik legsikeresebb válóperes ügyvédje. Az elmúlt években kitartóan kereste „az igazit”, de eddig senki sem ért fel Mollyhoz, a lányhoz, aki összetörte a szívét.Amikor a régi barátai elvonszolják Mollyt a tizenötödik gimnáziumi osztálytalálkozójukra, természetesen pont Seth mellé ültetik. A kínos helyzetből mindketten a felszolgált koktélokba menekülnek, aminek a vége egy szenvedélyes éjszaka és egy zavarba ejtő másnap reggel lesz. Mivel igen eltérően értékelik a történteket, úgy döntenek, hogy fogadást kötnek: aki pontosabban meg tudja jósolni, hogyan alakul öt ismerős pár kapcsolata a következő osztálytalálkozóig, annak el kell ismernie, hogy a másiknak van igaza a szerelem természetét illetően. És hogy mi a csavar? Ők ketten az ötödik pár.Molly arra voksol, hogy biztosan nem találkoznak újabb tizenöt évig, Seth ezzel szemben arra, hogy újra reménytelenül egymásba szeretnek. Eldördül a startpisztoly, és a férfinak öt éve van arra, hogy bebizonyítsa, őket egymásnak szánta a sors.Emily Henry rajongóinak különösen ajánljuk!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,87  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BALSORS, AKIT RÉGEN TÉP? – TÖRTÉNELMI KALAUZ EGY ÚJ NEMZEDÉKNEK

raktáron

16,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOTTONI, STEFANO

Kiadó

MAGYAR HANG KÖNYVEK

THE MIST THIEF – A KÖDTOLVAJ (ÖRÖKTENGER) – ÉLDEKORÁLT

raktáron

20,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDREWS, LJ

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

SOHA NEM ELÉG

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BREHENY, JENNIFER

Kiadó

JAFFA KIADÓ

SOKASODIK AZ ÁLLATKERT

raktáron

9,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHOENWALD, SOPHIE-JAKOBS, GÜNTHER

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„GARANTÁLTAN HAPPY END” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5