FUTÓMADÁRTÁVLAT

Csontos Márta egy pusztulóban lévő létfilozófia alapjait próbálja összerendezni az élet nagy játszóterén. Verseiben a hétköznapok stációit járja végig – követve a végtelenben otthont kereső pillanatot, a férgessé vált időt, a jelenbe zsúfolt hiányt, a magunkra találást, a feltéte-les mód szabadságát, a mindennapjainkat körülvevő digitális őrületet, a médiauralom bom-lasztó hatásait. Írásaiban visszatükröződik az orwelli (vagy talán madáchi) abszurd lét: az Istentől elforduló világ, az „emberszabású rosszakarat”, a bábu-szerepre kárhoztatott és jö-vőtlenségtől szenvedő, vakon vegetáló generáció víziója. Mindemellett azonban mégsem temetni készül az embert, hanem felébreszteni. A remény és a tenni akarás már a kötet első versében is hangsúlyt kap. Mindkét fogalom a létezés alap-feltétele. Remény nélkül nincs élet. A tenni akarás pedig a felcsillanó remény megvalósításá-hoz nélkülözhetetlen. Csontos Márta – a hagyományos líraeszmény jegyében – gondolatokat igyekszik közvetí-teni. Azon alkotók közé tartozik, akik még üzenni próbálnak ennek a múltjából kivetkőzte-tett, gyökereit veszített világnak – remélve, hogy nem üres lapon kucorognak majd a sza-vai… „Itt most megint arat a tél” – írja keserű hangon. Reménykedjünk a szerzővel, hogy kikeveredünk a „nagy szennyesládából”, és ismét egérutat nyerünk… (Oláh András)