FRESKÓK NYOMÁBAN – A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁG FALKÉP-LEGENDÁRIUMA

A középkori Magyar Királyság legjelentősebb számú képzőművészeti együttesét a falképek alkotják. Az évszázadok történelmi viharai során azonban az emlék­anyag zöme elpusztult. 1954-ben Radocsay Dénes a Falképek a középkori Magyarországon című, máig alapvető művében csupán 438 olyan templomot és világi épületet tartott számon, melyet XII–XVI. századi freskók díszítettek. Az elmúlt évtizedek műemléki-régészeti kutatásai nyomán számuk jelentősen megnövekedett, és – remélhetőleg – még további lappangó képek is előkerülnek majd. E falképek a korszak és a keresztény ikonográfia kutatói számára hatalmas és kiapadhatatlan kincsesbányát jelentenek. Tanulmányozásuk során ugyanis feltárul a középkori ember gondolatvilága, látleletet ad annak gondolkodásáról és az örök üdvösség reményébe vetett mély vallásosságáról. Az egyes jelenetek „megszólalni” azonban csupán azok számára tudnak, akik valamelyest jártasak a keresztény teológiában, a Bibliában és a szentek legendáiban. Könyvünk ebben kíván segítséget nyújtani. Legfontosabb célunknak azt tekintettük, hogy a művészi szempontból jelentősebb – gyakran évszámmal, sőt a festő nevével is ellátott – emlékeket (Almakerék, Bántornya, Gerény, Mártonhely, Pónik, Székelyderzs, Velemér), valamint a középkori hívő számára legfontosabb és leggyakrabban előforduló ó- és újszövetségi témákat – például Szűz Mária életét, Jézus szenvedéstörténetét, a legnépszerűbb egyetemes és magyar szentek legendáit – bemutassuk, rövid magyarázó szövegek kíséretében.