A Frankenstein: sci-fi, gótikus horror, tragikus szerelmes regény és tanmese. Az istent játszó tudós és gyilkossá váló teremtményének története az európai kultúra alapművei közé tartozik. Szerzője, Mary Wollstonecraft Shelley alig tizennyolc évesen fejezte be, és ugyan élete végéig írással foglalkozott, ez a könyve tette halhatatlanná.Bár a regényt a maga korában ellentmondásosan fogadták, azóta szinte minden generáció újraértelmezte saját kihívásai szerint; már maga a szerző is, amikor tizenhárom évvel az első kiadás után átdolgozva jelentette meg, új hangsúlyokat adott a regénynek. Egyre drasztikusabban változó világunkban éppen ezért érdemes megint feltenni a kérdést: mit mond nekünk a Frankenstein ma, az elidegenedés, elmagányosodás idején a gondoskodásról, az empátiáról, a szeretetről és a traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a génsebészet és a mesterséges intelligencia korában a politikusok, az írástudók felelősségéről?A kultikus regényt Péter Ágnes új fordításában adjuk közre.Ó, Frankenstein, méltányos lennél mindenki iránt, s épp engem taposnál el, akinek leginkább tartozol méltányossággal, sőt könyörülettel és szeretettel? Ne feledd, hogy te teremtettél: Ádámod kéne hogy legyek, de sokkal inkább vagyok a bukott Angyal, akit bár bűntelen, kiűztél az örömök honából. Mindenfelé boldog teremtményeket látok, csak én vagyok kizárva örökre a körükből. Én jó voltam, tele jóakarattal, de a nyomorúság szörnyeteggé változtatott. Ha boldoggá teszel, újra erényes leszek.
MI AZ INFORMÁCIÓTUDATOSSÁG ÉS MIÉRT VAN RÁ SZÜKSÉGÜNK?
12,05 € ÁFA-t tartalmazza
INFORMATIKAI FELADATGYŰJTEMÉNY
4,41 € ÁFA-t tartalmazza
FRANKENSTEIN, AVAGY A MODERN PROMÉTHEUSZ
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,87 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
DREHER-SZIMFÓNIA – KOMLÓTÓL A KORONÁIG / CSALÁDREGÉNY NÉGY TÉTELBEN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
22,17 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„FRANKENSTEIN, AVAGY A MODERN PROMÉTHEUSZ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.