FOLYÓHANG

„Hol a keserves istenben van az, ami / miatt éltem én is, mint a szarvasok.” – írja Tomaji Attila Semmi és valami című versében, és talán tényleg ez az egyetlen kérdés, ami egész életünkben kísért minket. A Folyóhang című kötet nem válaszolja meg ezt a kérdést, ennél többre vállalkozik: egy ember „vertikális” életének meghatározó pillanatait veszi sorra, megpróbál bevilágítani azokba a mélységes mély tárnákba, amelyek a lélek labirintusának mélyén sötétlenek.Tomaji Attila versei zárványszerűek, ami itt és most azt jelenti, hogy a kortárs költészet mindenkori divatjairól nem vesznek tudomást. Mindez lepereg róluk, mint a Duna megszáradt iszapja a lábfejünkről, egy augusztusi fürdőzés után. Aki ezekben a versekben beszél, bátran és kendőzetlenül szembesül olyan – mára szinte kihaltnak tekinthető – emberi állapotokkal, mint a megrendültség, a melankólia vagy a szerelem. Tomaji közeli rokona Rilkének, Pilinszkynek és Dobai Péternek, ugyanabból a perspektívából beszél. Halottak és élők, égbolt és erdő, tenger és folyó, gyerekek és nők, éjszaka és bor. A költészet örök témái tehát. Tomajinál mindez mégis friss és elementáris fényben jelenik meg, egy olyan világot alkotva újra, amelyben a versnek még tétje és funkciója volt: segített élni.Győrffy Ákos