FOLYÓHANG

Leírás

„Hol a keserves istenben van az, ami / miatt éltem én is, mint a szarvasok.” – írja Tomaji Attila Semmi és valami című versében, és talán tényleg ez az egyetlen kérdés, ami egész életünkben kísért minket. A Folyóhang című kötet nem válaszolja meg ezt a kérdést, ennél többre vállalkozik: egy ember „vertikális” életének meghatározó pillanatait veszi sorra, megpróbál bevilágítani azokba a mélységes mély tárnákba, amelyek a lélek labirintusának mélyén sötétlenek.Tomaji Attila versei zárványszerűek, ami itt és most azt jelenti, hogy a kortárs költészet mindenkori divatjairól nem vesznek tudomást. Mindez lepereg róluk, mint a Duna megszáradt iszapja a lábfejünkről, egy augusztusi fürdőzés után. Aki ezekben a versekben beszél, bátran és kendőzetlenül szembesül olyan – mára szinte kihaltnak tekinthető – emberi állapotokkal, mint a megrendültség, a melankólia vagy a szerelem. Tomaji közeli rokona Rilkének, Pilinszkynek és Dobai Péternek, ugyanabból a perspektívából beszél. Halottak és élők, égbolt és erdő, tenger és folyó, gyerekek és nők, éjszaka és bor. A költészet örök témái tehát. Tomajinál mindez mégis friss és elementáris fényben jelenik meg, egy olyan világot alkotva újra, amelyben a versnek még tétje és funkciója volt: segített élni.Győrffy Ákos

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,21  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BERCI HAJÓT ÉPÍT – BARÁTOM, BERCI 2.

raktáron

3,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TIELMENN, CHRISTIAN-KRAUSHAAR, SABINE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

SAVANYÚKÁPOSZTA-KÓMA

raktáron

11,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FALK, RITA

Kiadó

MAGISTRA KÖNYVKIADÓ KFT.

JAKAB ÉS AZ URA

raktáron

8,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KUNDERA, MILAN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

HETVENESEK TÁRSASÁGA 1955 (NAPKÚT-ÉVKÖNYV)

raktáron

10,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR ANTAL

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FOLYÓHANG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5