FÖLDKÖZELBEN KARANTÉNBAN

Leírás

A "Földközelben" három olyan jelenséget kapcsol össze, amelyek között sokáig nem látszott egyértelmű összefüggés: egyrészt a deregulációt, vagyis a jóléti állam leépítését, amelyen a globalizáció kritikája alapul, másrészt az egyenlőtlenségek egyre fokozódó növekedését, harmadrészt az éghajlatváltozás tagadását. Latour feltevése szerint a politikai színtér elmúlt ötven évben lezajlott és ma is zajló átrendeződése csak akkor érthető meg, ha abban központi szerepet tulajdonítunk a klímaváltozás kérdésének – és tagadásának. Többek között a nemzetállami kereteket újraéleszteni kívánó politikákat is erre a szorongató kérdésre vezeti vissza: lesz-e a jövőben elég hely mindannyiunk számára a Földön?A "Karanténban" a koronavírus-járvány megfékezése céljából elrendelt lezárásokat hozza összefüggésbe az új klímarend okozta válsággal, hiszen az emberiség egészét fenyegető éghajlatváltozás is a bezártság érzetével párosul – csak ez soha nem fog véget érni, és nincs hova menekülni előle. Latour mindeközben azt mérlegeli, mennyiben jelent a klímaváltozás esélyt arra, hogy a modernitás elrugaszkodott, Földet romboló projektje után végre „földet érjünk”, vagyis újra felfedezzük a talpalatnyi földet, amelyen élünk, és az emberiség létfeltételeit biztosító Föld nevű bolygót. Szerinte a megváltozott körülmények között, ezen az immár „másik helyen” sem kell lemondanunk a szabadság eszméjéről.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,44 € ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VANEK ÚR PÁRIZSBAN

raktáron

7,78 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REJTŐ JENŐ

Kiadó

ADAMO BOOKS KIADÓ

ÍGY LEHETSZ MACSKA 30 NAP ALATT – ÖNFELFEDEZŐ ÉS ÖNBIZALOMNÖVELŐ KÉZIKÖNYV

raktáron

15,22 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARNIER, STÉPHANE

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

NYELVTANODA 2. – MUNKAFÜZET AZ ANYANYELVI KOMPETENCIA FEJLESZTÉ

raktáron

6,87 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1536U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

BARBARA – A VÉGZET( 1. KÖTET) – FŰZÖTT

raktáron

16,62 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÁRAY TAMÁS

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FÖLDKÖZELBEN KARANTÉNBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5