Rendkívüli hatást gyakorol a gyerekekre, ha a nevelés során elsősorban az erősségeikre fókuszálunk, ahelyett hogy állandóan a gyenge pontjaikat igyekeznénk korrigálni. Nemcsak a rugalmas ellenálló képesség fejlesztésében, az optimizmus kialakításában és a célok elérésében segíti őket, hanem növeli az önbecsülésüket és az energiaszintjüket, így immunisabbá válnak a korunkban szinte járványként jelentkező depresszióval és szorongással szemben.A szerző, Lea Waters több mint 20 évre visszatekintő szakmai pályafutása során azzal szembesült, hogy sok szülőnek nehézségei vannak ezzel a váltással, mert a hagyományos, megcsontosodott nevelési elvek miatt vakká váltak az erősségekre. Ezért könyvében számos javaslattal és gyakorlati példával illusztrálva mutatja be, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, hogyan tárjuk fel erősségeiket és képességeiket, hogyan használjuk a pozitív érzelmeket erőforrásként, hogyan kezeljük a viselkedési problémákat, és hogyan beszéljük meg a nehézségeket okozó helyzeteket és érzéseket. Továbbá rámutat még egy pozitív tapasztalatra: módszerét alkalmazva a szülők különösen izgalmasnak és gyümölcsözőnek találják majd a gyereknevelést.
GONDOLKODÓ - 50 JÁTÉKOS REJTVÉNY
3,35 € ÁFA-t tartalmazza
FÉNY A VILÁG MÉLYÉN
11,48 € ÁFA-t tartalmazza
FÓKUSZBAN AZ ERŐSSÉGEK
Leírás
Kategóriák: ÉLETMÓD, HÁZTARTÁS, CSALÁD
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,02 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„FÓKUSZBAN AZ ERŐSSÉGEK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.