FOGASKEREKEK – KRITIKAI ÍRÁSOK

A Fogaskerekek – Kritikai írások J.M. Coetzee 2000–2005 között keletkezett irodalmi esszéit gyűjti egybe. A kötet első felében tárgyalt írók művei többnyire a századvégi Osztrák–Magyar Monarchia szellemiségéhez köthetők. Így ebben a részben Italo Svevo, Joseph Roth, Bruno Schulz és Márai Sándor könyveiről is szó esik. Coetzee ugyanakkor behatóan elemzi a 20. századi német irodalom kiemelkedő alakjainak munkásságát: Robert Musil, Robert Walser, Walter Benjamin (Árkád-projekt), Joseph Roth, Gunter Grass és W. G. Sebald mellett született esszé a költő Paul Celanról is. Graham Greene Brightoni sziklája, valamint a Coetzee által régóta csodált Samuel Beckett rövidebb lélegzetű írásai is külön fejezetet kaptak. Az amerikai irodalomból Walt Whitman, William Faulkner, Saul Bellow, Arthur Miller és Philip Roth műveiről írt kritika szerepel a kötetben. Az esszégyűjteményt három, szintén Nobel-díjas pályatársról (Nadine Gordimerről, Gabriel García Márquezről és V. S. Naipaulról) írt tanulmány zárja.Tárgyalt szerzők: Italo Svevo, Robert Walser, Robert Musil, Walter Benjamin, Bruno Schulz, Joseph Roth, Márai Sándor, Paul Celan, Günter Grass, W. G. Sebald, Hugo Claus, Graham Greene, Samuel Beckett, Walt Whitman, William Faulkner, Saul Bellow, Arthur Miller, Philip Roth, Nadine Gordimer, Gabriel García Márquez, V. S. NaipaulRészlet:„Magát Coetzee-t általában nem tekintik sem európai, sem amerikai írónak: pályája nagy részét Dél-Afrikában töltötte, és a regényei fele ebben az országban játszódik. Jelenleg Ausztráliában él, és legfrissebb regénye, a Slow Man cselekményének színtere az ő „fogadott városa”, Adelaide. Az utolsó három esszében tárgyalt írók (Nadine Gordimer, Gabriel García Márquez és V. S. Naipaul), Coetzee-hoz hasonlóan, nem nagyvárosi hátterűek, és osztoznak vele az irodalmi Nobel-díjjal megpecsételt globális elismertségben is. Az ő esetükben Coetzee nem a szerző életútjára összpontosít, hanem egy-egy konkrét regényre, így e három esszét nem retrospektív méltatásként, hanem a kortársakkal folytatott párbeszédként olvassuk. Coetzee elvárja, hogy az ő műveit is ugyanolyan szigorú mérce szerint ítéljék meg, ahogy ő ítéli meg másokét.”(Részlet Derek Attridge előszavából)