FINIS

Több évtized óta folyamatosan íródó költői életmű verseiből válogatást sem könnyű összeállítani, hiszen a szövegszelektálás, a kiemelés, a kiválasztás a költemények kritikai megítélését, mérlegelését igényli, akár a szerző, akár szerkesztő végzi ezt. A lírai opusok szisztematikusabb számbavételének örök dilemmája viszont a korai kötetekben megjelent szövegek vállal hatóságának kérdése. Mit kezdjen a költő egészen korai köteteinek verseivel? Vállalja-e a nem épp vállalhatót, a nehezen vállalhatót, a vállal hatatlant (hiszen mégiscsak saját szövegeiről van szó)? A kérdés azonban más módon is feltehető – s ez még nagyobb dilemmát rejt: vállalni-e, hogy az olvasó az egybegyűjtött verseket tartalmazó kötetet felütve elsőként nyomban esetleg túlhaladott, lecsengett poétikák szövegkonstrukcióival találkozik – a szerző kiforrottabb versszövegei, netalán költészetének antológiadarabjai helyett? A (nem önfeledt, de) boldog pillanat: megírni és publikálni a szöveget, folyóiratban, kötetben – a nehezebb (s minél hosszabb alkotói időszakról van szó, annál inkább nő a súly): vállalni, több évtized múltán is, évtizedekkel ezelőtti szövegbeli önmagunkat. Írni sem könnyű – a saját szöveg (utólagos) mérlegelése még nehezebb. A Finis figyelemre méltó szerkesztői eljárása, hogy szerzője – egyszerre önnön szövegeiben (mert hol máshol) állva, s ugyanakkor kívülről, mintegy idegen tekintetként szemlélve köteteinek versvilágát – pontosan átlátja e költészet, önnön költészetének alakulásrajzát. Harkai Vass Éva