FILM – KÖLTÉSZET – TÖRTÉNELEM. A 20. SZÁZAD LENGYEL FILMJEI ÉS RENDEZŐI SZEMÉLYE

„Verset, esszét, tanulmányt írtam, szépprózát és történelmi tényirodalmat fordítottam, de az, hogy a lengyel filmmel kapcsolatos érzéseimet valaha is papírra vessem, meg se fordult a fejemben. Pedig Andrzej Wajdának A légió című filmjét is majdnem annyiszor láttam, mint a Hamu és gyémántot. Mindkét film egyes jeleneteit lefényképezett verseknek éreztem. És a táncforgatagban a lengyel történelmet megelevenítő Menyegző is lenyűgözött. Andrzej Wajdát ma is költőnek, költői eszményemnek tartom. Film és irodalom. Az 1960-as évek nemzeti öntudatra ébresztő autóstopos útjai mellett a lengyel film keltette fel bennünk a tágabb lengyel kultúra iránti érdeklődést. És az 1956-os magyar forradalom lengyelek által ápolt emléke fordította figyelmünket történelmük „világcsodája” felé. Andrzej Wajda, Jerzy Kawalerowicz, Jerzy Wojciech Has, Kazimierz Kutz és mások filmjei vezettek el bennünket a lengyel irodalomhoz: Jerzy Andrzejewski regényeihez; Sławomir Mrożek abszurd színműveihez, novelláihoz; Tadeusz Różewicz szikár prózájához és még szikárabb verseihez, drámáihoz; Zbigniew Herbert hagyományos költői eszközöket nélkülöző híres költeményeihez – a Fortinbras siratóénekéhez és az Elmélkedés a nemzeti kérdésrőlhöz; Stanisław Lem napjaink világát is megálmodó tudományos-fantasztikus könyveihez. […] A lengyel film ismertetett meg a később világhírnévre szert tett zeneszerzők: Krzysztof Penderecki és Wojciech Kilar nevével. […] A színházrajongó magyar fiatalok részben e filmek nyomán utaztak Varsóba, hogy láthassák a Józef Szajna-rendezte Dantét a Stúdió Színházban, és vártak hónapokig türelmesen a jegyre, hogy Krakkóban megnézhessék a Konrad Swinarski által a Régi Színház deszkáira álmodott Adam Mickiewicz zseniális darabját, az Ősöket. És persze azok, akik a színháznak akarták magukat egy életre elkötelezni, nem hagyhatták ki Jerzy Grotowski wrocławi Színházi Laboratóriumát. Hogy a varsói és a wrocławi jazzfesztiválokra a magyar fiatalok tömegével látogatnak, az szinte természetes volt. […] Felnőttként élhettük át, milyen történelemformáló hatása volt Andrzej Wajda filmjeinek, a Márványembernek és a Vasembernek.”