FESTÉS SZÁM SZERINT- LÓ
FESTÉS SZÁM SZERINT- LÓ 16,93 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
FETRENGEK PARÁZNA SZABADON
FETRENGEK PARÁZNA SZABADON 11,27 € ÁFA-t tartalmazza

FIATALKORI ÍRÁSOK II.

Leírás

EGY TELJES KORSZAK, az első két évtized írásai hiányoztak eddig Hamvas Béla életművéből: míg az 1930 után született művek némelyike több kiadást is megért, az 1930 előttiek összegyűjtésére és új kiadására alig volt remény. A Hamvas Béla kiskönyvtár e két kötete első ízben tartalmaz átfogó válogatást Hamvas Béla fiatalkori műveiből.Az első írás születésekor, 1912-ben Hamvas a Pozsonyi Evangélikus Líceum tanulója, az utolsó idején, 1931 végén a Nyugat, a Társadalomtudomány és a Protestáns Szemle szerzője. Jelképes a két kötetet elválasztó határ, az 1923-as év: Hamvas ekkor írta Géza vezérről szóló művét, amit A magyar Hyperion-ban „elsőszülött”-jének nevez. 1925-ben írta aztán a második, fontosnak tartott művét, az Olbrin Joachim csodálatos utazását: ezekről az éveiről művei Ecce homo-jából bizonyára többet is megtudhattunk volna.Darabos Pál Hamvas-monográfiájában részletesen elemzi e korszak írásait. Mivel azonban Darabos nem ismerte a válogatásunkban közölt utolsó öt írás egyikét sem, koncepciója több helyen is árnyalásra szorul. Hamvas teljes életművének értelmezése ma még egyébként sem befejezett. A komoly olvasó ezen a ponton nem elégedhet meg a múlt század végi Hamvas-irodalom általános igazságaival. Hamvasról gondolkodni, írni vagy előadni: ez minden esetben saját kutatáson, aktuális értékelésen és a teljes életmű ismeretén alapuló, eredeti Hamvas-képet és koncepciót kíván. Csak így foglalhatja el Hamvas Béla a magyar irodalom történetében méltó helyét.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,41 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÚRILÁNYOK NEM GYILKOLNAK 4. – HALÁLOS TŰZIJÁTÉK

raktáron

11,10 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEVENS, ROBIN

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

TELL VILMOS

raktáron

12,64 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PRINCZINGER ANNA

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

500 TÚRA TÖRTÉNELMI CSATATEREKHEZ

raktáron

33,35 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FALLON, STEVE

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

LADY SUSAN, A WATSON CSALÁD, SANDITON – ÖRÖK KEDVENCEK

raktáron

13,83 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AUSTEN, JANE

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FIATALKORI ÍRÁSOK II.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5