FÉLÚTON

Leírás

A magyar származású kanadai költő, Kayla Czaga harmadik, Félúton című kötete a gyász valamennyi rezdu¨lését igyekszik megragadni. Szu¨lei halálát követően a versek beszélője – értelmet keresve a létezésben – élénk tájakon vezeti végig az olvasót, az útközben feltáruló jelentések pedig egyszerre nyugtalanítók és reménnyel telik.A Félúton eredeti címe (Midway) a vidámparkoknak és vándorvásároknak azt a terét is jelenti, ahol az attrakciók egyszerre csábítanak és elborzasztanak.Czaga szívszorítóan humoros versei a hullámvasutakhoz hasonló gyors emelkedésekkel és hirtelen zuhanásokkal, meglepő hangulatváltásokkal teszik igazán egyedivé a gyász és a köztesség – a gyerek- és felnőttkor közti határ – megélését. Az elvesztett szu¨lők alakja mellett a kötet gazdag szereplőgárdát vonultat fel: egy kertvárosi após fenyegető diagnózissal ku¨zd, Marge Simpson kilép a Simpson családból, a Halál pedig egy metálos srác, aki túlságosan fiatal lányokkal randizik.A Félúton briliáns új állomása annak a költői életműnek, amely alkotóját generációja egyik legelismertebb és legkiválóbb hangjává tette.A könyvet Péczely Dóra szerkesztette, olvasószerkesztő L. Varga Péter, a borítót Méhes Károly fotójának, nyomdai előkészítés, valamint borító ez eredeti válhaszbálásával: Amacron Bt.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,59 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HAZUG ÉS A HERCEGNŐ

raktáron

15,19 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHADE, LILLY

Kiadó

PITYPANG KIADÓ

MENOPAUZA TESTKÖZELBŐL

raktáron

22,16 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FADAL, TAMSEN

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

MIN MESTER INASA

raktáron

9,99 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PARK, LINDA SUE

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

HAMISÍTÓK

raktáron

15,75 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁRDOS PÉTER

Kiadó

OPEN BOOKS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FÉLÚTON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5