FELÜLÍRT SORS

Leírás

Sorsunkat csak részben örököljük, és részben határozzák meg külső tényezők. Életünk forgatókönyvét azonban minden esetben, még a legnagyobb nehézségek közepette is magunk írjuk.Depressziónk, szomorúságunk mindenkor átváltható lelki harmóniára, hiszen létünk, boldogságunk és jövőnk nem a stressz csökkentésében, a gondok és problémák elkerülésében, hanem az emberi tartás, a belső stabilitás megerősítésében rejlik. De hogyan? Miként alakíthatjuk és változtathatjuk meg sorsunkat? Ebben a könyvben olyan közismert színészek, énekesek, írók, költők, sportolók, agykutatók, orvosok, teológusok és pszichológusok beszélnek, akik bár maguk is átéltek komoly tragédiákat, megerősödve jöttek ki belőlük.Király Levente Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas újságíró, rendező, szerkesztő. Dolgozott többek között az Ablak, Évgyűrűk, Napi Mozaik, Nappali, Híradó, Múlt-kor, Sorstársak, Jelfogó, Jónak lenni jó szerkesztőségében, de tudományos, kulturális, sőt sportműsorokban is kipróbálta magát. Találkozott Arnold Schwarzeneggerrel, interjút készített Bud Spencerrel, Terence Hill-lel, Franco Neróval, Jean-Paul Belmondóval, Patrick Duffyval, alias Bobby Ewinggal, Ennio Morriconéval és Claudia Cardinaléval is. Jelenleg az MTVA Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, az M1 és a Kossuth Rádió riportere.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,08 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DOLGOS BARÁTOK – SZÍNEZŐKÖNYV KICSIKNEK – THOMAS &FRIENDS

raktáron

4,18 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

DON GUSTAVO LÁNYAI

raktáron

16,77 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÓNEGA, SONSOLES

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

NYÚL PÉTER VILÁGA – PAMACS KARÁCSONYFÁJA

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

URAM, TE MINDENT TUDSZ: EGY PAP TÖRTÉNETE AZ EGYHÁZRÓL, POLITIKÁRÓL ÉS A HIT MEG

raktáron

17,96 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HODÁSZ ANDRÁS

Kiadó

LUMEN

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FELÜLÍRT SORS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5