1919, a háborúnak vége, ám az élet visszarendeződése a régi kerékvágásba nem zökkenőmentes.A férfiak visszatérésével sok nőnek fel kell adnia a munkában elért pozícióját, ezzel elveszteni látszanak azt a szabadságot, amit az önálló kereset, a kiszabadulás az otthon falai közül a háború alatt biztosított nekik. Edward fontos munkát kap a párizsi béketárgyalásokat folytató delegáció tagjaként, azonban így újabb magányos hónapokon át csak reménykedhet benne, hogy sikerül újra egymásra találniuk Beattie-vel. Fred egységét a Rajnához küldik. Minthogy a katonák tömegeinek hazabocsátása hosszú folyamat, így Laura vőlegénye is késlekedik, a nő addig vezetett kirándulásokat indít a hadszínterekre kíváncsi turistáknak. A szakácsnő egyszerre szorong tőle és várja új életét. Anglia ezer problémával néz szembe, gazdasági nehézségek, sztrájkok és munkanélküliség sújtja, miközben az embereket mindenütt halottaik árnyai kísértik, egy pillanatra sem engedve elfelejteni, milyen szörnyű árat fizettek a békéért. Azonban az első, legnehezebb időszak elmúltával felcsillan a remény a Hunter-ház lakói számára is, hogy ígéretes új kezdetnek néznek elébe.
NÉP ÉS NEMZET ILLYÉS GYULA I. 1902-1944
11,04 € ÁFA-t tartalmazza
KONTRA ÁGNES (KITAKART KÉPEK)
5,25 € ÁFA-t tartalmazza
“TÉLI REGE / SZENTIVÁNÉJI ÁLOM / VIHAR – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR” a kosárba helyezve. Kosár
FÉLRE A GONDOKKAL – OTTHON ÉS A FRONTON, 1919
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
15,38 € ÁFA-t tartalmazza
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„FÉLRE A GONDOKKAL – OTTHON ÉS A FRONTON, 1919” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.