FELMAGASZTOSULÁS

Leírás

KRASZTEV PÉTER fordítása, PARTI NAGY LAJOS utószavával „A tett halála a vekengés” – forradalmi korok híres felforgatóinak jelmondata lehetne ez, s ennek a regénynek a hősei sem sokat tanakodnak: ölnek, rabolnak, harácsolnak a nép szolgálata ürügyén. A regény szereplői részben kitalált hegyi rablók, részben pedig a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai, illetve maga a nép, melyet ezek a romantikus hajlandóságú nagyokosok épp kitalálni igyekeznek. A bolgár nemzeti újjászületés belső történetét Gicso, egy törekvő helyi mihaszna meséli el, az elbeszélés címzettje „ecsém”, aki alighanem nem más, mint maga az úristen, s ez a Gicso a normatív, vagyis a nyelv előtti nyelven fogalmazza meg minimum ironikus, de néha cinizmussal kísértő nézeteit a világról. Mérvadó álláspontok szerint az Európai irodalmi díjas Felmagasztosulás minden idők legjobb bolgár regénye. Mégis ez az első külföldi megjelenése. Ennek egyfelől nyelvi okai vannak: máshol aligha kínálja magát ennyire markánsan a fordítás nyelveként a műszékely; másfelől pedig vajon melyik másik kulturális közeg lehetne fogékonyabb a következő meghatározásra: „Bolgárnak lenni kész veredelem. Olyan ez, mintha nem egy népnév vóna, hanem valami kórság. A bolgár az, aki feszt elbukik.” Röviden: ez a 19. századi kvázi-pikareszk regény legalább annyira szól közös közép- és kelet-európai kérdéseinkről – nemzetről és népről, szabadságról és szolidaritásról, lázadásról és számításról, hősökről és ámokfutókról –, mint a bolgár történelemről, melyet, voltaképp, miért is ártana megismerni? Különösen akkor, ha ennyire szórakoztató formában kínálja magát.MILEN RUSZKOV (1966) bolgár író és fordító, Szófiában él. 1995-ben diplomázott bolgár irodalomból a Szófiai Egyetemen, majd a Bolgár Tudományos Akadémián dolgozott PhD disszertációján. Felmagasztosulás című regénye 2011-ben jelent meg, és rögtön megkapta érte a Bolgár Kulturális Minisztérium Arany Évszázad-díját, a Nemzeti Hristo G. Danov-díjat, valamitn az Elias Canetti-díjat. Regénye 2014-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját is. Előző regénye Nyakig a természetben címen jelent meg magyarul 2016-ban.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,76  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÁRHOL, MAGADDAL

raktáron

9,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEGYI BALÁZS

Kiadó

PRAE KIADÓ

EXCERPTÁK – TANULMÁNYOK A 19. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM ÉS IRODALOM VILÁGÁBÓL

raktáron

13,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÖLGYESI ORSOLYA

Kiadó

HUN-REN BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPON

HA TÉNYLEG TUDNI AKAROD…

raktáron

10,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VIBÓK ILDI-SZEGLETI GABRIELLA

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

CROOKED KINGDOM – BŰNÖS BIRODALOM (HAT VARJÚ 2.) VP

raktáron

15,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARDUGO, LEIGH

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FELMAGASZTOSULÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5