FÉLELEM – TRUMP A FEHÉR HÁZBAN

Leírás

BENNFENTES TÖRTÉNET AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉRŐL, AHOGYAN CSAKIS BOB WOODWARD TUDTA MEGÍRNIBob Woodward, aki leginkább a hivatalban lévő amerikai elnökökről írt könyveivel betonozta be a nevét szerzőként – Nixontól Obamáig nyolc államfő kormányzását mutatta be –, ezúttal a Donald Trump igazgatta Fehér Ház zűrzavaros életét tárja fel példátlan alapossággal, és leleplezi, hogyan hozza meg döntéseit az elnök fontos bel- és külpolitikai ügyekben.Soha korábban nem jelent meg ilyen aprólékos portré hivatalban lévő elnökről úgy, hogy a szóban forgó vezető az első évét töltötte a pozícióban. Woodward könyve elsősorban az Ovális Irodában, az Air Force One fedélzetén és a Fehér Házban zajló parázs viták és döntéshozatali folyamatok bemutatására koncentrál.A szerző belsős forrásokkal készített több száz órányi interjú, tárgyalások során rögzített feljegyzések, valamint személyes naplók, hivatalos akták és dokumentumok alapján írta meg a könyvét. Az egészen apró részleteket, hiteles párbeszédeket és adatokat felvonultató Félelem áttekinti az Egyesült Államok Észak-Koreával, Afganisztánnal, Iránnal, a Közel-Kelettel, a NATO-val, Kínával és Oroszországgal kapcsolatos külpolitikáját. Egyúttal feltárja Trump meghatározó belpolitikai lépéseit is, különös tekintettel a védővámokat illető vitáira, a bevándorlás és az adótörvények kérdéseire, a párizsi klímaegyezményből való kilépésre és a charlottesville-i rasszista erőszakhullámra.Woodward azt is elsőként mutatja be részletesen, hogyan tárgyaltak Trump ügyvédjei Robert Muellerrel, az oroszok feltételezett választási beavatkozásával kapcsolatos vizsgálat különleges ügyészével, és miről esett szó a találkozókon. A Félelemből továbbá az is kiderül, Trump magas rangú beosztottjai hogyan tüntettek el az Ovális Irodában lévő íróasztaláról különböző dokumentumokat, hogy az elnök ne adhasson ki olyan utasításokat, amelyek kulcsfontosságú hírszerzési műveleteket veszélyeztethetnének.„Nem más volt ez, mint hivatali államcsíny” – írja Woodward. „A világ legerősebb országának végrehajtó hatalma idegösszeomlást kapott.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,19  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EPERVIDÉK

raktáron

11,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDERSON, CATHERINE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

A SZÍVVERÉSEK SZIGETE

raktáron

15,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IMAI MESSINA, LAURA

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

SZERETETTEL, WILLIAM 2. rész

raktáron

17,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁTÉ FANNI

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

KÓDOK – FEDEZD FEL!

raktáron

10,53  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LINGEA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FÉLELEM – TRUMP A FEHÉR HÁZBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5