FEKETE KARÁCSONY

1956 őszén, a vérbefojtott forradalom után, közel kétszázezer menekült hagyta el az országot. Közöttük húszezer diák. Az ő sorsukat követik nyomon ezek az első személyben megírt történetek. A menekülttáborokban, az első idők keserves próbálkozásai után, a hontalansággal való egyre véglegesebbnek tűnő szembesülések éveiben. A családalapítás? Az idegen asszony és a magyarul nem beszélő gyerekek? Mindebből vajmi keveset örökített meg a magyar irodalom. „Mik voltunk, mit akartunk, mielőtt a semmibe hulltunk”? Ferdinandy Györgynek, „mióta csak útnak indult, minden lépése hazafelé vezetett.” /Ciro Alegría/. Harminc év története, egy olyan író szemével, aki végigszenvedte ezt a három keserves évtizedet. De lehetséges-e a hazatérés, vagy 1956 száműzöttje véglegesen egy idegen világban fejezi be az életet? Ezzel a kérdéssel fejeződik be a száműzöttek története.