Helytartó
FORGÓ TÁNCPARKETT 1,57  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
Helytartó
HOLDFÉNY HAWAIIBAN 1,39  ÁFA-t tartalmazza

FEJBEN DŐL EL? – AMI RAJTUNK MÚLIK – ÉS AMI NEM

Leírás

„Minden fejben dől el!” – szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő „pozitívan gondolkodni”, s önmagában ettől majd jól mennek a dolgok. Az élet minden bizonnyal nem ennyire egyszerű, s ha ezt már magunk is megtapasztaltuk néhány alkalommal, akkor fenntartásokkal fogadhatjuk a hasonló kijelentéseket.Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,50  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PÁRARAJZOK – FŰZÖTT

raktáron

9,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHÄFFER ERZSÉBET

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

ÖNMAGAM ÁRNYÉKA

raktáron

16,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SÜNGÜ, GÜRAY

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

TÖRTÉLETEK

raktáron

9,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LAUTER CSABA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

TRIXI KÖNYVEK – JÁTÉKOS FOGLALKOZTATÓ OVISOKNAK

raktáron

0,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZILÁGYI LAJOS E.V.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FEJBEN DŐL EL? – AMI RAJTUNK MÚLIK – ÉS AMI NEM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5