FEHÉRSÉG

Leírás

„… az írás számomra azt jelenti, hogy meg kell hallanom a szöveget: amikorírok, nem találok ki semmit, előre nem tervezek semmit, csak hallgatoma hangokat és figyelek. És itt egy metaforához folyamodnék, mert az írás nem más, mintmeghallani a hangokat. Így az írás természetesen a zenére emlékeztet. Abban az időben, kamaszéveimben, majdhogynem egyenes út vezetett a zenétöl az írásig. Éngyakorlatilag teljesen abbahagytam a zenélést és a zenehallgatást, és írnikezdtem, és az írásaimban megpróbáltam valamit leírni abból, amit zenészkoromban megéltem. Ezt tettem akkor – és ezt teszem ma is.Van még valami, ami talán kicsit különös, mégpedig az, hogy írás közben néhaazt érzem, hogy már készen van a szöveg, valahol egy külső térben, nembennem, és akkor már csak le kell írni, mielőtt eltűnik a szöveg. Néha változtatnom sem kell rajta, máskor fel kell kutatnom, úgy, hogyátírom, húzok belőle; óvatosan megkeresem a már kész szöveget.“Részlet Jon Fosse Nobel-előadásából.Elhangzott Stockholmban, a Svéd Akadémián 2023. október 6.-án

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,09  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLET ELVIS UTÁN

raktáron

22,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PRESLEY,PRISCILLA BEAULIEU-ROSS,MARY J.

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

MAGYAR VIRÁGOK KIFESTŐKÖNYVE

raktáron

5,56  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ KFT.

AZ EMBERI TEST – MI MICSODA JUNIOR 1. –

raktáron

12,46  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

DUSTY – A TÉLI CSODA

raktáron

6,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANDERSEN, JAN

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FEHÉRSÉG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5