FEGYENCEDZÉS

Leírás

Hogyan kell edzeni akkor, ha VALÓBAN AZ ÉLETED múlikaz IGAZI erődön és keménységedenA legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a „háziasított” embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól teljesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre.Egyetlen olyan hely van a világon, ahol a nagyobb erő az élet és halál közti különbséget jelentheti: ez pedig a jól őrzött börtön. Ebben a környezetben – ahol a megfélemlítés napi gyakorlat – a ragadozó egy pillanat alatt végezhet a gyengébbel. A börtönök kegyetlen világában az ember vagy hivatásos áldozat lesz, vagy megszerzi a túléléshez szükséges félelmetes erőt, ami azt jelzi a ragadozónak: jobb, ha nem próbálkozik.PAUL WADE 19 évet töltött olyan pokoli helyeken, mint a San Quentin, az Angola vagy a Marion börtön. Félős és nyeszlett srácként lépte át a börtön kapuját és a föld egyik legerősebb embereként szabadult onnan. Paul Wade a fegyházban töltött időt arra áldozta, hogy kifejlessze a túléléshez szükséges félelmetes erőt. Ki gondolta volna, hogy éppen Amerika börtöneiben találjuk meg a hatalmas erő megszerzésének elveszett titkát! Paul Wade úgy ásta ki ezeket a titkokat, mintha az élete múlt volna rajta – és nyilván sok tekintetben pontosan ez volt a helyzet.Paul Wade kiszabadult: megfizette „tartozását a társadalomnak”. Méghozzá nem csupán az átélt szörnyűségek által, hanem a legnagyszerűbb ajándékkal, amit csak adhatott: a fegyencedzés technikáit bemutató könyve MINDENKINEK hasznára válhat, akinek elege van a puhányságból és igazi erőre vágyik!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,41  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÖSSZEKAPASZKODVA ZUHANNI – NOVELLÁK

raktáron

13,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VAY BLANKA

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

BOTRÁNYT AKARUNK!

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAKÁCS TIBOR

Kiadó

JAFFA KIADÓ

FÁK

raktáron

15,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÓDA AJA

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

FÖLDRAJZ 8. MF. – KÖZÉP-EURÓPA ÉS MAGYARORSZÁG

raktáron

5,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2813

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FEGYENCEDZÉS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5