Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi legenda. Veszélyes sokoldalúsága egyszerűségre tanítja. A legbonyolultabb gondolatmenetek is evidenciává válnak nála: a ritmus, a szavak a kezére játszanak, pedig keményen megdolgozik értük. Leír valamit, és az úgy ül a papíron, úgy villog a képernyőn, mintha örökre ott lett volna. Mint aki fölemel valamit a földről, vagy bever egy szöget a falba. Nem mintha versei nem tudósítanának küzdelemről az anyaggal, a saját testével, magányával, a világgal, amibe beleszületett. Nem törekszik mindenáron formai tökélyre, hagyja, hogy az anyag megmutassa magát. Kezdő költőkre mondják: tehetséges, de ez több, mint puszta tehetség, ez készenlét és forma találkozása. Játékosan sziporkázó, mint Christian Morgenstern, súlyosan anyagszerű, okos és félelem nélküli, mint Petri, naiv, könnyed, tragikus, mint nagy példaképe, költészetének mintaadó forrása, Richard Brautigan. Meghempereg a létezés abszurditásában, figyelme állandó, éberen, tárgyilagosan rögzíti élete legesendőbb és legkétségbeesettebb pillanatait. Humora elementáris. Éjszakai költő, nappali fényben. (Forgách András)
FIZIKAI KISÉRLETEK
6,34 € ÁFA-t tartalmazza
A HERCEG LIEZONJA (A PAJKOS RÉGENSSÉG 1.)
11,95 € ÁFA-t tartalmazza
FANYAR NAPPALOK A TOKHAL-TAPÉTÁS SZOBÁBAN
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM, VERS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,55 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„FANYAR NAPPALOK A TOKHAL-TAPÉTÁS SZOBÁBAN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.