EZEN A SZÉP NAPON – THOMAS BERNHARD-BREVIÁRIUM

Debreczeny György Bernhard-ref­­­lexióit vagy -para­frá­zi­sait kéz­be véve, első pillantásra azt gon­dolhatnánk: lám csak, valaki közel fél évszázaddal később úgy érez­te, hogy Bernhardnak kár volt abba­hagynia a versírást, nem is vol­tak olyan rosszak azok a ver­sek, és jó volna valahogyan foly­tatni a félbehagyott munkát.Naturgemäß erről sincs szó. Arról van szó, hogy van egy kor­társ magyar szerző, aki úti- és be­szélgetőtársává, compa­gnon­jává, szinte testvérévé választott egy hozzá és hozzánk közelálló oszt­rák írót, aki gmundeni kony­hájá­ban herendi porcelánt tar­tott, és úton a pesthidegkúti nagy­néni­hez, talán kitérőt tett a Bala­ton­hoz, és süllőt ebédelt Ba­da­csony­ban. Ez az utazás már elég régen volt; Debreczeny György most ironikus gesztussal meginvi­tálta a néhai mestert: ugyan lá­togasson már meg min­ket újra, nézzen szét mi­nálunk, és mondja el, mit lát, mi az, ami ki­rívóan más lett, és hol sikerült tel­jes épségében átmen­teni a múl­tat; könyvtár- és kór­ház­büfékben, vasútállomások kri­mó­i­ban, hol vannak még kis vilá­gunk­ban hrabali-kafkai idő­zár­vá­nyok. (Adamik Lajos)