Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt zajlott. A visszatérés azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogyan azt Marci, a zenekar és a menedzserük eltervezte. Huszonöt sikeres év után Marci kénytelen egy testi tünetekkel is járó életközepi válsággal szembenézni, és miközben ennek okait kutatja, akár valami film, lepereg előtte családjának múltja. Benne a nagyszüleivel a deklasszált jogásszal és az egykori dívával , valamint nem utolsósorban az apjával, aki egykor irodalmi babérokra tört, de aztán meg kellett elégednie a megyei napilap főszerkesztői posztjával Hol a határ kicsi és nagy bűn, megbocsátható megalkuvás és elvtelen alkalmazkodás, emberi élet és puszta túlélés között? A háromgenerációs regény hősei akik az 1940-es évektől keresik a boldogulás lehetőségét egy országban, ahol időről időre minden fenekestül felfordul ritkán tesznek fel ilyen kérdéseket; és a történelem sem kérdezi, inkább csak sodorja őket.
EZ NEM AMERIKA
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,51 € ÁFA-t tartalmazza
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„EZ NEM AMERIKA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.