Steve és Derek élete fenekestül felfordult, amikor világossá vált számukra, hogy az örökbe fogadott törpemalacuk valójában egy házi sertés, aki több mázsás súlyt is elérhet. A Marley meg énhez hasonlóan Esther, a csodamalac története is elsősorban azt mutatja meg nekünk, hogy egy család minden formában és méretben család.Amikor 2012-ben egy rég nem látott ismerős felhívta Steve Jenkinst, és arra kérte, fogadja be a törpemalacát, mert már nem tud róla tovább gondoskodni, nem mondhatott nemet. És bár tudta, hogy a párja nem lesz odáig és vissza az ötlettől, hogy még egy árva állatkával osszák meg az otthonukat, egyszerűen képtelen volt lemondani a lehetőségről, hogy egy aranyos kismalac gazdája legyen. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy ez a döntés az egész életüket megváltoztatja majd.Kiderült, hogy bármennyire imádni való állat is, nincs benne a világon semmi törpeség. A malac csak nőtt és nőtt, míg Steve és Derek rá nem jött, hogy valójában egy házi sertést nevelgetnek. Három év alatt a csinos, formás kismalacból közel 270 kilogrammos koca lett. Sok-sok nehézség és hullámvölgy után világossá vált számukra, hogy Esthernek jóval több helyre van szüksége, így Steve és Derek újabb nagy döntésre szánta el magát: vettek egy farmot, és megnyitották a Happily Ever Esther Farm Sanctuaryt, ahol már kényelmesen gondját viselhették Esthernek, és más, menedékre szoruló állatokról is gondoskodni tudtak. A vicces, lélekmelengető és bájos Esther, a csodamalac nyomon követi, hogyan lett Steve és Derek kelletlen városi malactulajdonosból farmtulajdonos, és a haszonállatok védelmezője.
ESTHER, A CSODAMALAC
Leírás
Kategóriák: NÖVÉNY ÉS ÁLLATV., TERMÉSZETTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,17 € ÁFA-t tartalmazza
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A VILÁG (NEM) LEGUNALMASABB ISKOLÁJA 3. – AZ ELRABOLT TANÁRNŐ
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,13 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ESTHER, A CSODAMALAC” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.