Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.
EZ NEM A VILÁGVÉGE-HOGYAN LEHETÜNK AZ ELSŐ GENERÁCIÓ, AMELY FENNTARTHATÓ BOLYGÓ
30,20 € ÁFA-t tartalmazza
ELON MUSK: AZ EMBER, AKI MEGHATÁROZZA A TUDOMÁNYT - ZSENI VAGY SZÉLHÁMOS?
15,83 € ÁFA-t tartalmazza
ERDŐ VAN IDEBENN
Leírás
Kategóriák: Életmód, egészség
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
14,46 € ÁFA-t tartalmazza
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
WHITE HOT KISS – PERZSELŐ CSÓK (KOMOR ELEMEK 1.)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
14,39 € ÁFA-t tartalmazza
TESSÉK MONDANI, HOL KELL ITT HADIFOGSÁGBA MENNI? – IRODALMI ANEKDOTÁK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,49 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ERDŐ VAN IDEBENN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.