ERDÉLY KOMÁJA

Leírás

„Vida István jeles tréfamester vala!” E szavakban örökítette meg emlékét kegyeletes szeretettel egykori krónikájában altorjai Apor Péter uram annak a derék tordai prókátornak, aki a tizenhetedik század második felében nem játszott ám csekély szerepet szűkebb hazájában. És nem ok nélkül kapta őkegyelme az „Erdély komája” becenevet sem! Mert ama kevesek közé tartozott, aki nemcsak szíves barátságot tartott a kortársaival, s minden hozzáfordulón segíteni igyekezett, hanem híres volt a jóízű tréfáiról i, amelyekkel olykor alaposan felültette a rászolgálókat. […] Pedig Vida István a legtevékenyebb erdélyi hazafiak közé tartozott. És különös érdeme, hogy míg a sokrétű feladatát becsülettel látta el, a feddhetetlen erkölcsével, simulékony modorával sokaknál jobban tudta megszerettetni magát. – Ezért is illő, hogy felidézze emlékét az utókor, mikor most visszatekintünk közel háromszáz évvel amaz igen viharos időre, midőn Erdély ingataggá vált fejedelmi székén a jó szándékú, de nagyon sok bajjal küzdő Apafi Mihály uram igyekezett tartani a rendet.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,54  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TESZ-VESZ VÁROS A-TÓL Z-IG

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCARRY, RICHARD

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

BRIGHTON

raktáron

9,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARVEY, MICHAEL

Kiadó

GABO KIADÓ

MODERN ÖRDÖGÖK

raktáron

10,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOMA PÉTER

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

A KÉK ZÓNÁS KERT – HOBBI KERTÉSZEK KÉZIKÖNYVE AZ EGÉSZSÉGES HOSSZÚ ÉLETHEZ

raktáron

22,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KIRÁLY BÉLA

Kiadó

GINGKO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ERDÉLY KOMÁJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5