ERDEI VADAK

Leírás

A szélhámos is ember. Lehet neki is hasfájása, életközepi válsága, nyugtalanító kérdései, szerelmi búja, szélsőséges vágyai. Ö is, akárcsak bárki más, szüntelenül szorong, ritkán önfeledt.Szélhámosunk életében három nagy sorshullámzás figyelhető meg, ezek a vonalak párhuzamosan haladnak, esetleg keresztezik egymást vagy éppen fedésbe kerülnek, s ezzel interferenciát létrehozva egyre sebesebben haladnak a bizonytalan jövőbe.1. A szélhámos édesapjának mentális állapota aggasztóan romlik, ritka pillanatokban tisztul csak ki elméje.2. Élettársa az elköltözésben látja a problémás kapcsolatból kivezető utat, azonban úgy megy, mintha jönne.3. Munkahelyén baljós változások kezdődnek. Eme krízishalmaz túlélésére a szélhámost a megalázkodás, az alakoskodás vagy éppen az agresszivitás szerepeiben láthatjuk fellépni, a végére kiderül, milyen sikerrel.A fentiekből sejthető, hogy nem éppen békés, derűs, szelíd, lelki harmóniát sugárzó események sorát tárjuk az olvasó elé, azonban a látszat talán csal. Teljes bizonyossággal nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy végül a vihar lecsendesül, és életét, mint egy vadvirágos erdei tisztást elárasztja a napfény. (De erre azért ne vegyen mérget az olvasó!)

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,83  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SHIELD OF SPARROWS – PACSIRTÁK OLTALMA

raktáron

17,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PERRY, DEVNEY

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

TEHERAUTÓ – TÁSKÁS KIFESTŐ MATRICÁKKAL (CSILLOGÓS)

raktáron

4,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

KIHORDOTT HIÁNY

raktáron

14,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YAGI, EMI

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

A SZEDERINDA SZEME

raktáron

1,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEMSEI ISTVÁN

Kiadó

ORPHEUSZ KIADÓI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ERDEI VADAK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5