ÉNEK ÉVADA

Leírás

"Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres versenylóig.Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik.A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg létrehozására. Ihletője a spanyol nyelv volt, melyet nagy erőkkel igyekeztem magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány című regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói…" (a Szerző)

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,05 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AUSCHWITZI SZERELMESEK

raktáron

18,01 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BLANKFELD, KEREN

Kiadó

CORVINA KIADÓ

A CSEND ÁRNYÉKA

raktáron

11,06 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

B. CZAKÓ ANDREA

Kiadó

DIGI-BOOK KIADÓ

A BABAHÁZ ŐREI – GABBY’S DOLLHOUSE

raktáron

6,95 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

PILÓTA LESZEK! – HŐSEINK NYOMÁBAN (SZÍNEZŐ)

raktáron

2,30 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÉMETH TIBOR

Kiadó

HM ZRÍNYI NONPROFIT KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÉNEK ÉVADA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5