EMBER EZ?- FEGYVERNYUGVÁS

Leírás

„Levi nagy lágerklasszikusa egyedülálló dokumentum, már csak azért is, mert az író azon szerencsétlen kevesek közé tartozott, aki személyesen megtapasztalta mindkét, XX. századi megadiktatúra sajátosságait. Mondjuk, ezzel a párhuzammal kellő óvatossággal kell bánni, mert amíg a náci rendszerrel úgy került kontaktusba, mint annak célpontja – tehát potenciális áldozat -, addig a Szovjetunióval sokkal kétértelműbb a viszony: egyszerre volt hadifoglya és megmentettje a Vörös Hadseregnek. Úgyhogy talán érdemesebb a kötet két részét (Ember ez?, illetve Fegyvernyugvás) különálló kisregényekként kezelni. A tábor felszabadításával véget ér a könyv első része – egy tökéletes világban itt az kéne jöjjön, hogy "és boldogan éltek, amíg meg nem haltak", de nem. Engem különösen ez a második rész ragadott meg, mert nem ismerem élőbb ábrázolását annak a népvándorlásnak, ami a II. világháború után még jó darabig jellemezte Európa képét – ahogy az ide-oda sodort emberek milliói összeszorított foggal vánszorognak az otthon felé. A háborúnak csak akkor lesz vége, amikor ők hazaérnek. Ha vége lesz egyáltalán.”- Kuszma, moly.hu

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,75  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉJFÉLI TITOK

raktáron

16,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SWAN, KAREN

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

TÖVIT TÖRÖM S A GALLYA JUT – MAGYAR IRODALOM ÉS POLITIKAI IDENTITÁS

raktáron

12,41  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZÁZADVÉG KIADÓ (POLITIKAI ISKOLA ALAPÍT

SZAKADÉK

raktáron

16,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARRIS, ROBERT

Kiadó

GABO KIADÓ

ZSELÉS TOLL LAZY STARS 0,5 MM RADÍROZHATÓ CICA KÉK BETÉTTEL

raktáron

1,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3015-0219

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„EMBER EZ?- FEGYVERNYUGVÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5